Weboldalak
Bezár

Az OMV Hungária és vásárlói 5 millió forinttal segítik a Máltai Szeretetszolgálat mentőautó vásárlását

A karácsonyi szezonban tartott karitatív kampány eredménye képpen összesen több mint 5 millió forintot utal át az OMV a Magyar Máltai szeretetszolgálat számára. A segélyszervezet a pénzt egy új mentőautó megvásárlásához használja fel. Ezzel az egymást követő harmadik évben zajlott le sikeres együttműködés a felek között.  

Kiemelkedő eredményt hozott az OMV Hungária és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly év végi időszakban közösen rendezett karitatív együttműködése. A vállalat hozzájárulását is kalkulálva összesen több mint 5 millió forint jött össze – az OMV töltőállomásain és online értékesítési rendszerében kapható – Máltai adománykártyák vásárlásából. Ez immár a harmadik egymást követő közös, karácsonyi adománygyűjtő akció és mindhárom sikeresen zárult.

„Igazi öröm számunkra, hogy az egymást követő harmadik évben is nagy sikerű kampányt szerveztünk a Máltai Szeretetszolgálat számára. Minden segítség fontos, de az idei akciót rendkívüli jelentőségűnek tartjuk, hiszen egy olyan nagyértékű eszköz beszerzéséhez járulhatunk hozzá, amely pótolhatatlan szerepet játszik az életmentésben és az egészségmegőrzésben. Az pedig külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy egy kihívásokkal és megpróbáltatásokkal teli év ellenére az OMV vásárlói ismét jelét adták annak, hogy érzékeny, segítőkész emberek” – fogalmazott Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója.

Az összegyűlt pénzt az Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy új mentőautó megvásárlására fordítja. A karitatív szervezet a hazai civil mentésben meghatározó szerepet tölt be, hiszen a Máltai Mentőszolgálat immár több mint három évtizede működik Magyarországon. Autóikra hatalmas teher hárul, hiszen évente mintegy 1500 riasztást kapnak az Országos Mentőszolgálattól. A Máltaiak járművein professzionális személyzet teljesít szolgálatot, de mindenki önkéntes, így fizetést nem kapnak munkájukért.  

Egy új mentőautó beszerzése mindig hatalmas mérföldkő. Azon túl, hogy lehetőségeinket kitágítja a bajba jutottak számára is fontos, hiszen egy korszerű, modern eszköz révén nem csak a szervezetünk, de összességében a hazai mentési kapacitás is fejlődik– mondta el Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.

Nem csak a pénzadománnyal járul hozzá az OMV Hungária a karitatív szervezet tevékenységéhez, ugyanis 50 dvd-lejátszót adtak át a Máltainak, amelyek kistelepüléseken számos gyermek, szülő és nyugdíjas kikapcsolódásához járulhatnak hozzá a jövőben.

A 200 és 500 forint értékű adománykártyák továbbra is elérhetőek a kijelölt OMV töltőállomásokon.

Háttérinformáció

OMV Hungária Ásványolaj Kft.

Az OMV 1990-ben lépett a magyar piacra. A budapesti székhelyű OMV Hungária Kft. jelenleg 197 töltőállomást üzemeltet, és 15 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Magyarországon. Az OMV-töltőállomások multifunkcionális szolgáltató központokként üzemelnek, ahol a vásárlók és járműveik egyaránt feltöltődhetnek. Az OMV-nél üzemanyagokat, kenőanyagokat és autómosó szolgáltatásokat, 122 töltőállomáson frissen főzött, Fair Trade forrásból származó VIVA kávét, a shopban pedig élelmiszereket, frissítőket és számos kiegészítő szolgáltatást vásárolhatnak az autósok. Az OMV hálózatában 85, SPAR express-koncepció szerint átalakított shop működik. Az OMV Hungária közel 60 főt alkalmaz közvetlenül, töltőállomás-hálózatában pedig hozzávetőleg 1700-an dolgoznak.

OMV Aktiengesellschaft

Az OMV kitermelési és kereskedelmi tevékenysége magában foglalja a kőolaj- és földgáztermékeket, az innovatív energiatermelést, illetve a legkorszerűbb petrokémiai megoldásokat – a felelős vállalati magatartás keretei között. A 2019-es, 23 milliárd eurós csoportszintű árbevételével és közel 20000 munkavállalójával az OMV Aktiengesellschaft Ausztria egyik legnagyobb, tőzsdén jegyzett ipari vállalata. Az Upstream üzletág erős jelenléttel bír Közép-Kelet Európában, amit egy kiegyensúlyozott nemzetközi portfólió egészít ki olyan központi térségekben mint a Közel-Kelet és Afrika, az Északi-tenger, Oroszország, valamint az Ázsiai és Csendes-óceáni régió. Az üzletág napi átlagos termelése mintegy 487 000 hordó olajekvivalens volt 2019-ben. A Downstream-üzletágban az OMV három finomítót üzemeltet Európában, emellett 15 százalékos tulajdonrészese az egyesült arab emírségekbeli ADNOC olajtársaságnak, finomítói kapacitása így eléri a 24,9 millió tonnát. Az OMV továbbá 36 százalékos részesedéssel rendelkezik a Borealisban, ami a világ egyik vezető poliolefin előállítója. A társaság mintegy 2100 töltőállomást üzemeltet tíz európai országban. Az OMV gázvezeték-hálózatot működtet Ausztriában (Gas Connect Austria GmbH), és gáztározókat tart fenn Ausztriában és Németországban. Az OMV 2019-ben mintegy 137 terawattóra energiaértékű gázt értékesített. A fenntarthatóság a vállalati stratégia szerves részét képezi az OMV-nél. Az OMV ösztönzi a csökkentett szén-dioxid-kibocsátással járó gazdaságra való áttérést, továbbá mérhető célokat tűzött ki a szén-dioxid-intenzitás csökkentésére, illetve új energia- és petrolkémiai megoldások bevezetésére.

További információ:

OMV-sajtókapcsolat:
Katona Adrienn
adrienn.katona@omv.com
+36 1 381-9733

Töltőállomás kereső

Kenőanyag kereső