Weboldalak
Bezár

Az OMV odafigyel a motorosokra

  • Fokozódik a motorozás iránti vágy, rendkívül jól fogynak az új kétkerekűek hazánkban
  • Az OMV a nyári szezonban egy kifejezetten a motorosoknak szánt termékportfoliót vezet be töltőállomásain
  • A vállalat túraötleteket mutat be az első magyarországi, kimondottan motoros túrákat szervező Rhino Tours utazási irodával közösen

Lendületet kapott idén az új motorok magyarországi értékesítése. Az első félévben itthon 2399 új kétkerekűt értékesítettek, ami 35 százalékos növekedés az elmúlt év ugyanezen időszakához képest – derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének július elején publikált számaiból. Ez is arra utal, hogy teljes fordulatszámon pörög a motorosszezon, ezért is szeretne az OMV figyelmet fordítani a motoros társadalom tagjaira, amelynek köszönhetően egy-egy alkalomszerű, vagy hétvégi motorozás is maradandó élményt jelenthet.

Ennek egyik markáns eleme, hogy július közepétől a vállalat töltőállomásain már elérhető lesz a mintegy 100 éves múlttal rendelkező Caramba GmbH kifejezetten motorosoknak szánt termékportfoliója, amelynek része például a lánctisztító, a lánckenő spray, lakkápoló vagy a sisak- és plexitisztító. A német vállalatot az európai vegyipar leginnovatívabb cégei között tartják számon, amelynek előnyeit vásárlóik is élvezhetik, hiszen folyamatosan olyan korszerű és hatékony termékekkel jelennek meg, amelyek messze túlteljesítik a vonatkozó környezetvédelmi előírásokat. Az OMV ezzel a bővítéssel is azt szeretne biztosítani, hogy a motoros utazás mindennapos igényeihez szükséges eszközök is rendelkezésre álljanak a töltőállomásokon. A hosszabb-rövidebb utak előtt pedig az apró műszaki ellenőrzéshez szükséges eszközök, például keréknyomás-ellenőrzők mindig elérhetőek legyenek.  

„A számok alapján a motoros társadalom itthon is szélesedik, ami a turizmusra is hatással lehet, hiszen a túramotorozás az egyik legnépszerűbb műfaj ebben a szegmensben. Arra szeretnénk törekedni, hogy az úton lévők úgy gondoljanak az OMV töltőállomásaira, ahol a tankolás mellett felfrissülhetnek, pihenhetnek, találkozhatnak a többiekkel. Feltett szándék, hogy ez ne csak a kiemelt turisztikai régiókban legyen igaz, hanem általánosan, az ország minden pontján, ezért is mutatunk be olyan túrútvonalakat, melyek szinte az egész országot lefedik.” – mondta Kováts Botond, az OMV marketing menedzsere.

A vállalat a kampány során a motoros túrákat szervező Rhino Tours utazási irodával is együttműködik: az OMV magyarországi oldalán, „Kanyarnapló” címmel túraötleteket és beszámolókat tesznek közzé, ezzel is inspirálva és támogatva a motorosokat.  

„Manapság a túraszegmens növekszik a leginkább, ennek ellenére eddig kevés olyan töltőállomás volt itthon, amelyet kifejezetten motorosbarátként lehetne említeni. Az OMV szélesebb körű szolgáltatásai révén javulnak a biztonságos motorozás körülményei a hazai utakon, ami a közlekedésben résztvevő minden szereplő számára általános érdek. Amikor pedig a körülmények ideálisak, akkor reményeink szerint egyre több motorosra nézve lesznek igazak Milan Kundera ide vonatkozó szavai; „a motorbiciklijére görnyedő ember (…) kiszakad az idő folytonosságából; kívül kerül az időn; másképp mondva eksztázisban van…” – jegyezte meg Szimcsák Attila, a Rhino Tours alapítója, a Motoros Túrázás 1-2. útikönyvek társszerzője.

8 hasznos tanács motoros túrára indulóknak:
 

  1. Minden út előtt ellenőrizd ruhádat, életet menthet! Éppen ezért nem szabad rajta spórolni, mint ahogy az ápolásán sem.
  2. Immár jó ideje kaphatóak itthon is kifejezetten motorosoknak összeállított, helytakarékos elsősegély csomagok. Ennek mindenképpen jusson hely a dobozban.
  3. Mindig vigyél magaddal kimondottan az utazás során használható tisztálkodási csomagot. Ezek az apróságok sokat segíthetnek a felfrissülésben az út közbeni pihenések során.
  4. A túra későbbi időszakára szánt élelmiszereket jól zárható csomagokba helyezd el. Ha kiborul, összekoszolja a ruháidat, vagy ha esetleg megromlik a meleg időjárásban, az a teljes utazást megkeserítheti.
  5. Az út során apróbb műszaki gondok megoldását segítő szerszám legyen a csomagban vagy társaidnál. Multifunkciós eszközökkel helyet takaríthatunk meg. Kötelező elem a lánc-spray, ez sose maradjon otthon, de ha mégis, az OMV kutakon meg is veheted.
  6. Nézd meg előre, milyen pihenő pontok vannak az úton: az OMV töltőállomások például nem csak remek találkozási helyek, de akár egy frissítő jegeskávét vagy gourmet szendvicset is elfogyaszthatsz.
  7. Mindig gondolj a technikai eszközök (telefon, GPS, fényképező) előzetes töltésére, elempótlására is. Ha ez elmarad, a legszebb emlékeidről a végén csak mesélni tudsz majd. 
  8. Ha pedig szívesen ismernél meg új útvonalakat, vagy csak inspirálódnál, keresd fel a Kanyarnaplót: https://www.omv.hu/hu-hu/toltoallomasaink/kanyarnaplo.

 

Háttérinformáció

OMV Hungária Ásványolaj Kft.

Az OMV 1990-ben lépett a magyar piacra. A budapesti székhelyű OMV Hungária Kft. jelenleg 197 töltőállomást üzemeltet, és 15 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Magyarországon. Az OMV-töltőállomások multifunkcionális szolgáltató központokként üzemelnek, ahol a vásárlók és járműveik egyaránt feltöltődhetnek. Az OMV-nél üzemanyagokat, kenőanyagokat és autómosó szolgáltatásokat, 122 töltőállomáson frissen főzött, Fair Trade forrásból származó VIVA kávét, a shopban pedig élelmiszereket, frissítőket és számos kiegészítő szolgáltatást vásárolhatnak az autósok. Az OMV hálózatában 85, SPAR express-koncepció szerint átalakított shop működik. Az OMV Hungária közel 60 főt alkalmaz közvetlenül, töltőállomás-hálózatában pedig hozzávetőleg 1700-an dolgoznak.

           

OMV Aktiengesellschaft

Az OMV kitermelési és kereskedelmi tevékenysége magában foglalja a kőolaj- és földgáztermékeket, az innovatív energiatermelést, illetve a legkorszerűbb petrokémiai megoldásokat – a felelős vállalati magatartás keretei között. A 2018-as, 23 milliárd eurós csoportszintű árbevételével és több mint 20 000 munkavállalójával az OMV Aktiengesellschaft Ausztria egyik legnagyobb, tőzsdén jegyzett ipari vállalata. Az Upstream üzletág erős alapokkal rendelkezik Romániában és Ausztriában, a Közép-Kelet Európai főrégióban; amit egy kiegyensúlyozott nemzetközi portfolió egészít ki Oroszországban, az Északi-tengeren, a Közel-Keleten és Afrikában. Az üzletág napi termelése mintegy 427 000 hordó olajekvivalens volt 2018-ban. A Downstream-üzletágban az OMV három finomítót üzemeltet, melyekkel finomítói kapacitása évi 17,8 millió tonna, a társaság tíz országban több mint 2000 töltőállomást üzemeltet. Az OMV gázvezeték-hálózatot működtet Ausztriában (Gas Connect Austria GmbH), és gáztározókat tart fenn Ausztriában és Németországban. Az OMV 2018-ban mintegy 114 terawattóra energiaértékű gázt értékesített. A fenntarthatóság a vállalati stratégia szerves részét képezi. Az OMV 2025-ig, 500 millió euró értékben fektet be innovatív energetikai megoldásokba.

További információ:

OMV-sajtókapcsolat:

Katona Adrienn
adrienn.katona@omv.com
+36301615213

Web:
http://www.omv.hu
http://blog.omv.com

Közösségi média:
http://twitter.com/omv
http://youtube.com/omv
http://linkedin.com/company/omv

Kenőanyag kereső